Május 6-án látogatást tett a bölcsészkaron egy valamikori itteni diák, Bounthong Chanthapaseuth, aki 1976-tól 1980-ig két másik laoszi fiatalemberrel a jogelőd intézmény, a Pécsi Tanárképző Főiskola hallgatója volt. Bounthong magyar-angol szakot végzett (a két diáktársa szakpárja orosz-angol illetve történelem-testnevelés volt). A 39 év óta első látogatásán az Ifjúság úti campuson egykori csoporttársa, Müller Péter, a BTK egyetemi tanára kísérte, akivel felkeresték közös tanulmányaik helyszíneit, és a „D” épületben – amely főiskolás korukban kollégium volt, ahol Bounthong is lakott – tiszteletüket tették Bereczkei Tamás dékán úrnál.
Bounthong, aki országa párizsi nagykövetségének tanácsosa, ajándékokkal érkezett. Pécsre is elsősorban amiatt utazott (az előző hétvégén Siófokon tartott csoporttalálkozóról), hogy köszönetet mondjon az intézmény mostani vezetésének azért, hogy ő valamikor itt tanulhatott. Petőfi és József Attila a mai napig a kedvencei, és a magyar prózairodalomból Móricz Zsigmond Árvácska című regénye az, amelyért mindmáig lelkesedik. Az útra laoszi felesége is elkísérte, akivel Pécsett ismerkedett meg annak idején, csak ő nem a tanárképző, hanem a közgáz hallgatója volt. A beszélgetés a dékáni irodában angolul és magyarul folyt, hiszen ez az a két nyelv és kultúra, amelyből Bounthong Chanthapaseuth 1980-ban a tanári diplomáját kapta Pécsett.
Pécsi Tudományegyetem | Kancellária | Informatikai és Innovációs Igazgatóság | Portál csoport - 2020.