PACIFY-D | Nemzetközi projekt találkozó Athénban

december

16.

pályázat

2022. november 24-én került sor Athénban a PACIFY-D projekt résztvevő szervezeteinek második találkozójára. 

A PACIFY-D program célja, hogy innovatív képzési lehetőségeket biztosítson a fiataloknak, és minden résztvevő országban információs pontokat hozzon létre, amelyek helyi oktatási központokként működnek majd. A 2022 júniusában, Pécsett tartott találkozón került sor az információs központokról szóló döntésre. A központok bekapcsolódnak a fiatalok oktatásába annak érdekében, hogy erősítsék a demokratikus attitűdöt, az állampolgári szerepvállalást és a civil részvételt.

November végén került sor a Pacify-D konzorciumi együttműködés második találkozójára.

Az athéni KMOP székházában megtartott ülésen a résztvevő szervezetek megvitatták a projekt előrehaladását, továbbá bemutatták munkatervüket, és megosztották véleményüket az első projekteredmény, nevezetesen a „Képzési anyagok fiatal helyi nagykövetek számára” előkészítéséről. Ezek az anyagok alapvetően iránymutatásként szolgálnak majd a közreműködők (trénerek) számára, akik megszólítják és képzik a fiatalokat. Megismertetik velük a diplomácia tudományát és a demokratikus jogaikat azért, hogy elősegítsék az aktív társadalmi részvételüket. A partnerek közösen megállapodtak a projekt következő fázisairól. A KMOP koordinációjának és az Interarts közreműködésének köszönhetően a partnerek letárgyalták az interaktív, digitalizált képzési anyagok struktúráját. Ezen tananyagok a következő néhány hónapban elérhetővé válnak a projekt digitális felületén.

Mindezek mellett a projekt első szakaszában kidolgozott képzési anyagok képezik majd az információs központok (CIP-k) létrehozásának és tesztelésének hátterét, amely várhatóan a cselekvési terv második szakaszában történik.

A projektkoordinátor megfelelő információkkal látott el minden partnert a projektmenedzsmenttel és minőségbiztosítással kapcsolatban, hogy biztosítsa a találkozó zökkenőmentes és eredményes lebonyolítását. Végül az ALDA koordinálásával minden partner megvitatta a projekt céljainak és eredményeinek kommunikálását. 

A találkozó jó alkalom volt a projekt előrehaladásának nyomon követésére, a megvalósításra kerülő programpontok meghatározására és a projekttémákra vonatkozó előírások megosztására. Ezek a PACIFY-D projekt minden partnerszervezete számára kulcsfontosságúak. Az ülés értékes tapasztalatokat biztosított a PTE BTK munkatársai számára.