A PTE BTK Politikatudományi és Nemzetközi Tanulmányok Tanszéke a krakkói Jagelló Egyetemmel, a brnoi Masaryk Egyetemmel, valamint a besztercebányai Matej Bel Egyetemmel közös MA programban vesz részt, amelynek során a hallgatók mindegyik partneregyetemen eltöltenek egy-egy félévet. A képzés nyelve angol, a program címe: MA in International Relations: Europe from the Visegrad Perspective. A sikeres teljesítést követően a hallgatók közös diplomát kapnak. A képzés lényege a mobilitás, azaz a lehetőség, hogy mind a négy visegrádi országban eltöltsenek egy - egy félévet.
A 2020. októberében Krakkóban induló képzéshez a Nemzetközi Visegrádi Alap által biztosított ösztöndíjban részesülhetnek a V4 tagállamokból érkező, a képzésre felvételt nyert hallgatók. Az ösztöndíj a képzés költségeit, valamint a hallgatói mobilitás költségeit fedezi.
Jelentkezni a Jagelló Egyetem honlapján elérhető módon lehetséges, a jelentkezési határidő július 22.
A képzéssel kapcsolatos bővebb információval kapcsolatban keressék Schmidt Andreát (schmidt.andrea@pte.hu), a program magyarországi felelősét, illetve a krakkói kollégákat. Az ő elérhetőségük:
Részletes információ az alábbi honlapon érhető el: https://v4.uj.edu.pl
Pécsi Tudományegyetem | Kancellária | Informatikai és Innovációs Igazgatóság | Portál csoport - 2020.