Pécsi Bölcsész Udvar a 15. Ördögkatlan fesztiválon

július

27.

Itt a helyünk! Udvargazdaként évek óta bizonyítjuk, hogy „a kultúra, a minőség és az emberség ünnepéről”, vagyis a 15. Ördögkatlan fesztiválról a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara nem hiányozhat. Idén is tudásunk és szívünk-lelkünk legjavát tettük bele a programkínálatba.

A Csorba Győző Olvasóliget és a kerekasztal-beszélgetések mellett Kádár Insta kiállítással, interaktív programokkal, zenével, tánccal és sok-sok színházi előadással készültünk.

Igaz, nem egyedül. A Katlanban töltött nyarak alatt annyi barátra és partnerre tettünk szert, hogy a programok bősége miatt „Nulladiknap”-ra is szükségünk volt. Szerdán Bábel címmel a nemzetközi kapcsolatoknak a nyelvhasználatra gyakorolt hatását járjuk körül. A kerekasztal-beszélgetésen karunk szakértő oktatóink: Tarrósy István, Vörös Zoltán, Kóbor Márta és Domingo Antonio Lilion vesznek részt. Készüljetek, mert rögtön ez után a Ballett Camara afrikai dobosai lépnek fel! Egy bölcsész udvarból persze nem hiányozhat az irodalom, csütörtökre összefogtunk hát a Jelenkor folyóirattal, ennek köszönhetően Milbacher Róbert és Schein Gábor írókat láthatjuk vendégül. Pénteken a 30 éves Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszéket ünnepeljük médiaarchiváló műhellyel, kulisszatitkok leleplezésével, tárlatvezetéssel, könyvbemutatóval és a 2022-es év divatinfluencerével, Csalár Bencével. Szombaton pedig a PTE Zenélő Egyetem programjaival várunk és zárunk.

A színházi előadásokról az OSZIP – Pécs színészképzés növendékei, valamint a székesfehérvári Örökség Csoport gondoskodik. A koncerteket pedig a Szenes Klubnak köszönjük.

Szeretettel várjuk Karunk valamennyi polgárát!

Itt a helyed: Aralica Kert!

A teljes program itt.