A PTE Bölcsészettudományi Karára jelentkezők száma ebben az évben is magas annak ellenére, hogy a felvi.hu közelmúltban nyilvánosságra hozott 2020-as adatai szerint 18 százalékkal csökkent a felsőoktatásba jelentkező hallgatók száma. Jó hír továbbá az is, hogy a bölcsészettudományok rangja jelentősen emelkedett, és a stabil első helyezett gazdaságtudományok után idén immár a második legnépszerűbb képzési terület.
A felvi.hu 2020-as adatai szerint 4637 jelentkezést regisztráltak a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának képzéseire, ezzel karunk megint az élmezőnybe került a PTE viszonylatában. A tavalyi évhez képest jelentősen, mintegy húszezerrel kevesebben jelentkeztek országosan a felsőoktatásba, ez 18%-os visszaesést jelent. A pécsi bölcsészkar ezzel szemben csak 1,5%-os csökkenést könyvelhet el a jelentkezők számát illetően. A PTE BTK jelentkezési adatairól az elmúlt öt évet vizsgálva elmondható, hogy kismértékű, de határozott növekedés figyelhető meg. Alapképzésre például több jelentkező, több jelentkezést adott be. Az elsőhelyesek száma pedig 4%-ot emelkedett.
A nyelvi alapszakjaink közül továbbra is az anglisztika a legnépszerűbb, melyet a germanisztika német szakiránya követ. Míg a kisebb nyelvszakokra megközelítőleg ugyanannyian jelentkeztek, mint a korábbi években, az újlatin szakokon belül az olasz szakirány mutat emelkedést. A bölcsész alapszakok közül a pszichológia, valamint a közösségszervezés szakok, a társadalomtudományos alapszakok közül pedig a kommunikáció szakon jelentős a felívelés. Bár kis szakról van szó, de örvendetes, hogy a csupán 2019 óta hirdetett másoddiplomás orosz nyelv és kultúra tanára szakra idén 4 jelentkezés is érkezett, melyek közül 3 első helyes. A tanárszakok közül most is a magyar- és történelemtanár szakok a legnépszerűbbek.
A 2020-as adatokat tekintve a Pécsi Tudományegyetem megőrizte 5. helyét a felsőoktatási intézmények ragsorában. De nem csak Egyetemünk, hanem Karunk is vonzó célpont a továbbtanulók szemében, köszönhető ez a magas szakmai színvonalnak, oktatóink elkötelezettségének, a pécsi bölcsészkart hagyományosan jellemző oldott légkörnek, mely közvetlen oktató-hallgató kapcsolatot tesz lehetővé. És persze köszönhető mindez annak is, hogy „kreatív, rendszerben gondolkodó, összefüggéseket értő emberre, a változó körülményekhez való alkalmazkodás attitűdjére óriási szükség van napjainkban” – mint azt Karunk dékánja, Prof. Dr. Heidl György is kifejtette. A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara pedig pontosan e készségek fejlesztésének lehetőségét kínálja valamennyi jelenlegi és leendő hallgatójának.
Pécsi Tudományegyetem | Kancellária | Informatikai és Innovációs Igazgatóság | Portál csoport - 2020.