1921-ben hirdette ki (XXV. törvénycikk) a magyar országgyűlés a pozsonyi Erzsébet Tudományegyetem Pécsre költözését.
Az esemény 100 éves évfordulója alkalmából a Janus Egyetemi Színház programot indít a 2020/2021-es évadára, melyben az egyetemi karok együttműködését várja.
Közösségi színházi előadás létrehozását tervezzük. Ennek lényege, hogy a játszók, alkotók, közreműködők saját munkájuk, tapasztalataik, tudásuk felhasználásával hoznak létre egy színházi szöveget majd egy előadást.
A munkát tágabb értelemben a „költözés” témájában hirdetjük meg. Várjuk magyar és külföldi diákok jelentkezését, akik úgy érzik, van mondanivalójuk és szívesen részt vennének a színházi előadás elkészítésében. Jelentkezni egy élménynovella elküldésével lehet.
A színészek személyes élményei mellett az egyetem Pécsre költözése (1923) jelenti a tervezett előadás fókuszát. Az előadáshoz szükséges kutatómunkában várjuk a karok oktatóinak és munkatársainak segítségét. Szeretnénk feltérképezni az egyetem költözésének körülményeit; Pécs város életét, valamint a korabeli oktatók és hallgatók egyetemi és szabadidős tevékenységeit. Minden eseményt, amely a város és az egyetem ezen időszakához köthető!
Az előadás megcélozza a JESZ egyetemi társulatának megújítását is.
A program vezetője és az előadás rendezője Zakariás Máté.
Forrás: JESZ
Pécsi Tudományegyetem | Kancellária | Informatikai és Innovációs Igazgatóság | Portál csoport - 2020.