Zenél a BTK - felhívás hallgatók részére

március

06.

általános

Jelentkezz zenei előadónak az OTDK PPAK díszvacsorájára! 

Keresik azon PTE BTK-s hallgatókat, akik kedvet éreznek magukban, önmaguk és előadásuk megmutatására.

Az idei évben a Karunk ad otthont a 36. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Pedagógiai, Pszichológiai, Andragógiai és Könyvtártudományi Szekciójának. A Konferenciára április 11-13. között kerül sor, Karunk Ifjúság úti campusán. A második nap (április 12., szerda) estéjén (20 órától) a nap és a szakmai programok zárásaként és a díszvacsora kísérőjeként a szervezők élő zenével szeretnék köszönteni résztvevőinket, meghívott vendégeinket - méghozzá a Karunk tehetséges hallgatóinak előadásában.  

A programra a BTK-TTK aulájában kerülne sor, ahol a hangosítás biztosítására csekély mértékben lesz lehetőségünk, így akusztikus hangszeres előadókat keresünk. Terveink szerint egyfajta forgószínpadként biztosítanánk a lehetőséget előadóinknak, a jelentkezők számától függően 10-15 percben előadásukra, melyet minden esetben egy rövid ismertető, felvezető előzne meg, a fellépő által megfogalmazott bemutatkozó szöveggel. Szívesen látunk már meglévő formációkat, melyeknek minden tagja kapcsolódik valamilyen formában a PTE-hez, vagy egyéni fellépőket (élő, hangszeres kísérettel).  

Jelentkezni lehet az otdk2023.ppak@pte.hu e-mail címen.