„Öregdiák(ok), ma már nemzetközileg használt kifejezés mindazokra, akik egy adott iskola, intézmény végzett diákjai”.
Az ALUMNI lehetőséget kíván nyújtani a végzett hallgatók számára, hogy fenntarthassák és ápolhassák kapcsolatukat volt alma materükkel, valamint egykori oktatóikkal, hallgatótársaikkal.
A közösségi alapú tanulás (Community Based Learning) a környezeti-kapcsolati felelősség és a társadalmi fenntarthatóság eszméit és értékrendjét követő gyakorlat. A diákok felsőoktatásban végzett tanulmányi munkáját a kötelező gyakorlaton túl is összeköti az egyetemek környezetében működő közösségekkel, társadalmi szervezetekkel. Tanszékünk az elsők között honosította meg ezt a felelős, erőforrások összekapcsolására építő gyakorlatot hazánkban.
A szociális munkás hivatást azok választják, akikben erős szándék él a kapcsolati, érzelmi és megélhetési problémákkal megküzdeni nem tudó személyek, családok, és közösségek segítésére - erőforrásaik mozgósítása, érdekérvényesítő képességük, személyközi viszonyaik, kommunikációs készségük fejlesztése révén. A szociális munkás alapvégzettséggel rendelkező szociálpolitikusok a szociális védelem rendszerének tervezésében, építésében és fejlesztésében szerzett tapasztalataik, jártasságuk által válnak a társadalmi integráció erősítésének szakértőivé.
„A szociális munka nagyon sokszínű és széleskörű foglalkozási lehetőséget biztosít, amit a képzési folyamat is hűen tükröz. A számos kompetencia elsajátítása mellett, a mindennapi élet jelentős kérdéseiről, a világban lezajló folyamatokat is tanulmányozzuk és megvitatjuk őket.” /Erát Lúcia/
Pécsi Tudományegyetem | Kancellária | Informatikai és Innovációs Igazgatóság | Portál csoport - 2020.