A modernitás futópadján egyre gyorsabban rohanunk, mégsem jutunk közelebb a jobb élethez

Gűth Ervin alábbi beszámolója a Telexen jelent meg 2025. október 10-én.

Hartmut Rosa, a Jénai Egyetem oktatója sokak szerint jelenleg az egyik legjelentősebb európai társadalomtudós. Pénteken először ad elő Magyarországon, a pécsi konferencia apropója, hogy legújabb könyve októberben jelent meg magyarul a fordító, Görföl Tibor utószavával. A Pécsi Tudományegyetem oktatójával már csütörtök este beszélgettek a Vallás és demokrácia – Rezonanciaelméleti megfontolások a nyilvánosságról című kötetről, de Rosa pénteken Budapesten az Andrássy Egyetemen is tart egy előadást német nyelven.

A csütörtöki beszélgetésen szélesebb kontextusból közelítve, Rosa kutatói pályaívétől indulva mutatták be a könyvet, ami a német szerzőnek csak a második, magyar nyelven is megjelent tanulmánykötete. A modernitás ígérete Rosa szerint az volt, hogy a folyamatosan gyorsuló világnak, a hatékonyságnak köszönhetően a következő generációnak majd jobb lesz. „Ez megváltozott, a középosztály – mindenhol a világon – rájött, hogy a sok munkától, a felgyorsult világtól, a teljes kontrolltól nem feltétlenül lesz jobb a gyerekeinknek” – mondta.

A modern életforma egyik fő problémája, hogy az uralom és az ellenőrzés logikája vezérli. Igyekszünk a világot elérhetővé, hozzáférhetővé és kontrollálhatóvá tenni. Ez a vágy az ellenőrzésre azonban illuzórikus. A jobb élet elvesztésének érzése nemcsak gazdasági jellegű, de magában foglalja a nagyobb szabadság, a jobb oktatás, egészségügyi ellátás elvesztését és az esélyt arra, hogy az ember saját maga által meghatározott életet éljen.

A folyamatos gyorsulás tartja fenn a modern társadalmat: a meglepően szilárd kapitalista világrendnek folyamatosan gyorsulnia, növekednie és innoválnia kell (technológiailag, társadalmilag, kulturálisan), pusztán azért, hogy fenntartsa a meglévő intézményi struktúrát.

„Gyorsabban kell futnunk futópadon, pusztán azért, hogy megtartsuk, amink van”

– összegezte Rosa.

Ráadásul ezzel a gyorsulással az ember nem tudja tartani a tempót, ezért megváltozik a kapcsolata a világgal, és egyfajta elidegenedés valósul meg. Rosa úgy látja, hogy nem is a folyamatosan növekvő egyenlőtlenség a legnagyobb, elsődleges problémaforrás, hanem ez az elidegenedés. A kapitalizmus is ebből, a létezés „rossz formájából” alakult ki, amit ráadásul a folyamatos krízis jellemez, kísér – ez is a modernitás jellemzője. „Mindenben agresszívak vagyunk. Agresszívak vagyunk a valósággal, és ez problémákat teremt. Agresszívak vagyunk a környezetünkkel, az iparunk agresszív a természettel. És agresszívak vagyunk saját magunkkal is, ami pedig meghatározza az énképünket” – mondta Rosa, és utalt egy, a német újraegyesítés környékén végzett empirikus kutatásra. A keletnémetek énképe sokkal pozitívabb volt, a nyugatnémetek jóval elégedetlenebbek voltak magukkal, de a kutató szerint azóta már a keleti tartományok is „felzárkóztak”.

Az elidegenedés és az agresszív létezés ellenszereként Rosa a rezonancia fogalmát javasolja. „Rezonancia akkor jön létre, amikor nyitottak vagyunk a világra, és hagyjuk, hogy az lenyűgözzön, hatást gyakoroljon ránk” – mondta. A rezonancia azonban nem valami, amit mi teszünk vagy megvásárolunk, vagy amit el tudunk érni és kontrollálni, hanem valami, ami megszólít bennünket (például a hegyek, az óceánok, a zene), és mi erre válaszolunk.

Görföl Tibor kérdésére, hogy akkor készülhet-e erre valami útmutató, a szociológus azt válaszolta, hogy nem fog életmód-tanácsadással foglalkozó könyvet írni. „Nincs arra recept, hogy a hét legjobb technika a rezonancia eléréséhez” – mondta, mindamellett kiemelte a meditációt és az imát mint lehetséges módszereket. A rezonáns viszony dinamikája kettős: valami szól hozzánk (kívülről befelé), mi pedig reagálunk rá (belülről kifelé). Ebből a viszonyból aztán már megváltozva kerülünk ki, a rezonancia átalakít bennünket. Éppen ezért a rezonancia élménye nem kontrollálható, nem vásárolható meg egyszerűen (például egy koncertjegy megvételével), mert bármelyik pillanatban unalmassá válhat.

A vallásnak azért is van helye ebben az elméletben, mert a szakrális terek, rituálék képesek megváltoztatni a valóságérzékelésünket, és a külső-belső világ kapcsolatára készítenek fel. Létrehozzák a „megszólíthatóságot”. Ugyanakkor Rosa figyelmeztet: nem minden vallási forma rezonáns. A fundamentalizmus bezárja a „rezonancia tengelyeit”, mert azt állítja, hogy „tudja, mit mond Isten”, így pedig az egyén elveszti a megszólíthatóságát.

Az egyórás beszélgetés végén Rosa mesélt még a készülő könyvéről is, ami a világban való cselekvés és létezés újabb torzulását írja le. A szociológus szerint a helyzet (situation) és a konstelláció (constellation) közötti különbség eltűnik, a cselekvés (agency) pedig végrehajtássá (execution) silányul. Ennek az alapötletét a labdarúgásban bevezetett videóbíró adta: kedvenc csapata, az SC Freiburg egyik meccsén egy, a szurkolóközösségnek szimbolikus gólt érvénytelenítettek egy apró szabálysértés miatt, amit senki sem vett észre, és a játékosok sem tiltakoztak ellene. „A bíró már csak a program végrehajtója” – összegezte a szociológus, a videóbírós rendszer szidalmazásával tarkítva.

Hasonló tendenciák vannak szerinte a főzésben. Ahelyett, hogy az egyéni ítélőképesség és tapasztalat alapján fűszereznénk, vannak eszközök, amik pontosan megmondják, hogy mikor mit kell csinálni. A cselekvés végrehajtássá alakul, és ez az erkölcs megváltozásával is jár, ami pedig a rezonancia hiányának újabb tünete.

A pénteki konferenciát itt lehet megnézni.