A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal) új pályázata 8 milliárd forint keretösszeggel támogatja, hogy kiváló magyar műhelyek vezetésével olyan nemzetközi kutatási projektek induljanak a világ legkiválóbb egyetemeinek és kutatóintézeteinek közreműködésével, amelyek Magyarország és ezen keresztül a
Lezárult a 2024-ben meghirdetett, a 2023. év publikációira vonatkozó pályázati jelentkezés határideje. Az idei év során, hasonlóan a tavalyihoz, összesen 22 pályamű érkezett.
A kiírásban foglaltakhoz híven értesítjük a kari nyilvánosságot a beérkező munkák bibliográfiai adatairól és (ahol lehetőség van
A visegrádi országok tudományos akadémiái évente egy-egy tudományterületen Ifjúsági Díjjal jutalmaznak 35 évesnél fiatalabb kutatókat a tudományos életben elért eredményeik, teljesítményük elismerésére. A nemzeti akadémiák javaslata alapján országonként egy-egy kutató részesül díjazásban.
A 2024. évi díj tudományterülete: Modern társadalom-...
Tájékoztatjuk hallgatóinkat és a munkatársakat, hogy a PTE Közgazdasági és Kontrolling Igazgatóság, Pénzügyi Főosztály tájékoztatása szerint,
az Ifjúság úti pénztár 2024. május 08–15. között zárva tart.