Erasmus Corona idején

január

21.

Visszaszerezni az ellopott időt

A 2020-as év senki számára nem volt egyszerű, sokan veszítettek el valamit a szó szoros, illetve átvitt értelmében. Így történt ez azokkal a hallgatókkal is, akik éppen 2020 tavaszán döntöttek úgy, hogy Erasmus tanulmányútra indulnak; többek között Vecsánin Boglárka, (jelenleg) III. éves politológus hallgatóval, aki az év elején Toulouse-ban volt. Bogi – aki a felemás élmények ellenére nem adta fel, és jövő tavasszal ismét útnak indul, immár Rómába – egy interjú keretében számolt be nekünk Erasmusos élményeiről, a koronavírus-járvány idején.

1. 2020 tavaszán voltál először Erasmuson, Franciaországban. Amikor kiutaztál milyen volt a vírushelyzet Európában, mit lehetett tudni a COVID-ról?

Akkor, amikor kiutaztunk január 12-én, ez a téma meg egyáltalán nem volt terítéken a közbeszédben. Február elején kezdtünk róla egyre többször hallani, de akkor sem sejtettük még, hogy ez ennyire komoly lesz. Emlékszem, február második hetében volt egy megfázásom, nagyon köhögtem és akkor viccelődtünk is vele, hogy talán koronavírusos vagyok. Így utólag visszatekintve, valószínűleg egyébként nem az volt, mert nem voltak más tüneteim, de akkor ez még tényleg csak vicc volt. Végül március második hetére fajult odáig a helyzet, hogy Emmanuel Macron francia elnök bejelentette, bezárják az iskolákat – általánostól az egyetemig mindent. Utána minden nagyon gyorsan történt, egy héten belül az összes Erasmusos szaktársam szétszéledt, mindenki hazament, én pedig egyedül maradtam.

 

2. Tavasszal végül mennyi időt töltöttél kint? Ez alatt volt lehetőséged részt venni az órákon, illetve különböző, nektek szervezett programokon?

 

Igen, óráink végig voltak rendesen, bár a francia rendszer egy kicsit más, így volt például olyan kurzusom, amit a félév közepén kezdtek csak el, vagyis pontosan azon a napon, ami – mint kiderült – az utolsó tanítási nap volt. Ezt nagyon sajnáltam, mert elég érdekesnek tűnt.

Amíg ott voltam, gyakorlatilag bármit lehetett csinálni, igazából nem volt átmenet a korlátozások között, talán csak egy hét, amikor úgy döntöttek, hogy bezárják a bárokat és az éttermeket. A következő héten pedig már szó szerint mindent lezártak. Utána egy furcsa rendszert vezettek be, mert elérhető volt egy formanyomtatvány, amin bejelölhettem, hogy milyen célból vagyok kint, és ezzel fel is hatalmaztam saját magam, hogy kint lehetek. Csak akkor volt probléma, ha a rendőrök megállítottak és ez a papír nem volt nálam.

 

 

3. Milyen érzés volt, amikor megtudtad, hogy korábban haza kell jönnöd? Felmerült bármilyen nehézség a hazaút kapcsán?

 

Eredetileg azt gondoltam magamról, hogy erős leszek és kitartok, mert bíztunk benne, hogy május végére feloldódik ez a helyzet és akkor lenne még egy kis időm tényleg élvezni az Erasmusos életet. De közben egy kilenc négyzetméteres kollégiumi szobába voltam bezárva egyedül és mindenki, akit addig ismertem, már elment haza. Az az egy hét, amit így töltöttem ott, mentálisan nagyon nagy teher volt, ezért, és a szüleim tanácsára úgy döntöttem, hogy inkább hazajövök.

Persze hazajönni sem volt egyszerű. Több repülőjáratot töröltek, nagy szerencsém volt, hogy én még az egyik utolsó járattal haza tudtam jönni március 22-én. Délelőtt tíz körül indult a gépem, de a városban teljesen leredukálták a tömegközlekedést, ami érintette a reptéri járatot is – azaz egyáltalán nem járt. A taxi, amivel végül kijutottam, nagyon drága volt, de szerencsére a taxis rendes volt, nagyon segítőkész és még angolul is beszélt. A reptéren síri csend volt, és a repülőn is nagyon kevesen voltunk, annyira, hogy megkérték néhányunkat, üljünk előrébb, mert csak úgy lesz jó a gép súlyeloszlása a felszálláshoz. Ez is nagyon furcsa volt.

Nyilván ezek után úgy éreztem, hogy megloptak, az élet ellopta tőlem a lehetőséget. De utólag visszatekintve azzal nyugtatom magam, hogy nekem legalább egy kis idő jutott, nem úgy, mint azoknak a szaktársaimnak, akik nálam később utaztak volna ki. Viszont egyáltalán nem volt meg az az Erasmus-élmény, amire számítottam, és ezért is szeretném újra megpróbálni.