Megkezdődött az első EDUC képzés a Nemzetközi Igazgatóság szervezésében

május

04.

általános

Német, cseh, olasz, francia és magyar hallgatók vesznek részt azon az ökológiai felelősség kultúrájáról szóló képzésen, amely az EDUC (European Digital UniverCity) európai egyetemi szövetség programjaként indult a Pécsi Tudományegyetemen. A szervezet 6 egyeteméről 30 hallgató iratkozott be a hibrid oktatásra, melynek során az áprilisi online tanórákat követően júliusban személyesen találkoznak és közösségi kertet építenek Pécsett a hallgatók.

Az EDUC európai egyetemi szövetség egyik célkitűzése az, hogy magas színvonalú rövid ciklusú képzéseket biztosítson a szervezet hallgatói számára. A Pécsi Tudományegyetem az első, ahol ilyen képzés megvalósul. A PTE programjára a partneregyetemek 5-5 hallgatót delegálhattak, a visszajelzések szerint az érdeklődés óriási volt, hiszen volt olyan egyetem, ahol 70 hallgató jelentkezett a kurzusra.

A héten indult „Szociális munka és szociális ökológia” című program keretében a hallgatók először online tanórákon vesznek részt, melynek során a társadalmi ökológia elmélet alapjaival ismerkednek. Július elején pedig egy hetes nyári egyetem formájában Pécsett személyesen találkoznak a résztvevők és közösségi kertet építenek pécsi civil szervezetekkel közösen. Az akadémiai programot a BTK Közösségi és Szociális Tanulmányok Tanszéke és a Néprajz-Kulturális Antropológia Tanszék közösen biztosítják, míg a kurzus teljes körű szervezését a Nemzetközi Igazgatóság végzi. A tanórákat és foglalkozásokat követően izgalmas, változatos közösségi programok várják a hallgatókat, magyar mentorhallgatók vezetésével.

Júliusban egy újabb, ezúttal két hetes EDUC nyári egyetem kerül megszervezésre a PTE-n, az Állam- és Jogtudományi Kar bevonásával, „Jog és technológia” címmel. 2022 végéig összesen kilenc rövid ciklusú képzés kerül megszervezésre az EDUC tagegyetemeken, különböző tématerületeken.

A Nemzetközi Igazgatóság 2015-ben indította el a nagysikerű Pécs Summer School programot, majd 2020-ban a Pécs Winter School programot. Az elmúlt évek során nemcsak a fizikai, de a virtuális térben megvalósuló rövid ciklusú programok számát is sikerült jelentősen megnövelni, mely által mára a PTE e területen is piacvezetővé vált a hazai felsőoktatási intézmények között.

A European Digital UniverCity (EDUC) egyike az első európai egyetemi szövetségeknek, mely az Európia Bizottság támogatásával valósul meg. A tagegyetemek a University of Postdam (Németország), University of Cagliari (Olaszország), Masaryk University (Csehország), University of Rennes1 (Franciaország), University Paris Nanterre (Franciaország) és a Pécsi Tudományegyetem. A szervezet egyik célja, hogy a tagegyetemek átjárhatóvá tegyék a saját képzési rendszereiket és számos virtuális és fizikai mobilitási programot kínáljanak a szövetség 160 000 hallgatója és 20 000 oktatója számára.

További információ:

Dr. Pozsgai Gyöngyi

Study abroad és nyári egyetem iroda vezetője

Nemzetközi Igazgatóság, Rektori Kabinet Email: pozsgai.gyongyi@pte.hu

tel: +36 30 2687375